2011.06.07.

TÁJÉKOZTATÁS

Felső övezeti ivóvíz ellátás.

 

A „Felső övezeti” ivóvíz ellátást biztosító tervanyagok engedélyének határideje rövidesen lejár. Annak érdekében, hogy a terv – és a szervezők által bele fektetett rendkívül sok munka, valamint a tulajdonosok által bele fizetett pénz – ne vesszen el, az engedély meghosszabbítására intézkedtünk.

Az engedély meghosszabbítása további egy évig lehetséges. Ezt követően – amennyiben nem kezdődik meg legalább részlegesen a megvalósítás – újra végig kell csinálni a tervezési, és engedélyezési munkákat.

Az érintett tulajdonosoknak az érdeke, hogy ebben az egy évben megszerveződjenek a megvalósítás érdekében. Részünkről a korábbiakhoz hasonlóan minden segítséget megadunk az eredményes munka érdekében.

Egyúttal megköszönöm azoknak a szervezésben részt vett tulajdonosoknak a munkáját, akik a többiek érdekében hatalmas erőfeszítéseket tettek, rengeteget dolgoztak a siker érdekében. Nem rajtuk, és nem rajtunk múlott, hogy eddig érdemben nem volt eredménye a megvalósításnak.  

 

Pákozd, 2012. január 18.

 

                                                         Takács János

                                                          polgármester


Részletek
2011.06.02.

Pákozdi Kulturális Egyesület

Egyesület elnöke:  Komáromy Orsolya

                              Telefonszám: 30/7033-675

Gazdasági vezető: Veszelszki József

Titkár: Törzsök Dóra

 

Számlaszáma: Raiffeisen: 12023204 - 01414953 - 00100000

Támogassa egyesületünket adója 1%-val.

 

Youtube csatornák:

Pákozdi Kulturális Egyesület:

https://www.youtube.com/@sikoryma/featured

 

Pákozdi Kulturális Csatorna:

https://www.youtube.com/user/rzmaximus/videos 

 

8095 Pákozd, Budai út 72.

Adószám: 18142907-1-07

KSH: 18142907 9499 529 07

 

Csoportjaink:

Abajka Citerazenekar  Vezető: Veszelszki József

 

Hadtörténeti Csoport Vezető: Handler Attila

 

hAngelika Kamarakórus Művészeti vezető: Tarrné Szabó Magdolna

 

Íjász Csoport Vezető: Handler Edit

 

Pákozdi Népdalkör Művészeti vezető: Komáromy Orsolya

 

Pipacsos Néptánccsoport Művészeti vezető: Szabó Ágnes

 

Nyugdíjas Klub Vezető: Gulyás Ferenc

 


Részletek
2011.04.12.

KÖSZÖNET

Vannak még kik szívükön viselik mások sorsát. Ezúton szeretnénk megköszönni maroknyi segítőkész csapat szívbéli adományát,kik segítettek egy bajba jutott, anya nélkül tengődő nagy családnak. Martonyi községben él egy család kiket sokan megismerhettek a televízióból,a hat gyereket a nagypapa neveli az édesapa csak három hetente jár haza. Távol 300 km-re kapott munkát. Elhatároztuk,hogy segítünk rajtuk,kezdeményezésünkhöz 25 család csatlakozott.Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Martonyi Polgármester Úrnak a közreműködéséért,és a pákozdi Polgármester Úr segítségéért,és a családoknak akik segítő kezet nyújtottak. Tisztelettel,egy pákozdi család.  


Részletek
2011.01.28.

Sajtóközlemény

Sajtóközlemény

 Indulhat a székesfehérvári csatornaprojekt

 Székesfehérvár, 2011. január 26. A „Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége – Pákozd, Pátka, Seregélyes – szennyvízcsatorna hálózatok bővítése” projekt valamennyi közbeszerzése eredményesen lezárult. Az Önkormányzati Társulás és a nyertes kivitelező képviselői aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a KSZ 2010 Konzorcium – a KÖZGÉP Zrt. és a Szabadics Zrt. – összesen 7 830 437 654 forintért végzi el a szükséges munkákat. Ezzel a négy településen európai uniós támogatással megkezdődhet a környezetvédelmi nagyberuházás megvalósítása, amelynek befejezése 2012 végére várható – erről tartottak sajtónyilvános munkaindító értekezletet a székesfehérvári Hiemer-házban.

 


Részletek
2010.12.08.

ADÓVÁLTOZÁS!

                           TÁJÉKOZTATÓ

                 a 2011. évi adómértékekről

 

 

 

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Pákozd Község

Önkormányzata Képviselő-testületének döntése

értelmében 2011.01.01-től a helyi adók az alábbiak

szerint változnak:

 

Mag.személyek komm. adója:      17.000,- Ft/év/ ingatlan

Helyi iparűzési adó:                      1,6%

Építményadó:                               150,- Ft / m²

 

Az építményadó Pákozd Község Önkormányzatának

hatályos Rendezési terve szerinti „Kereskedelmi

gazdasági szolgáltató” jelzéssel ellátott területein

(iparterületek) kerül bevezetésre.

 

Lehelné dr. Lovászi Rita

jegyző

 

 

 

 

 

 

 

 

    

 

 


Részletek
2010.10.21.

Akadálymentesítés rekord idő alatt

 

1) Akadálymentesítés rekord idő alatt

 

A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás KDOP-5.3.2-09-2009-0009 pályázat keretében valósította meg a pákozdi Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pákozd Nemeskócsag Tagiskola akadálymentesítését, nagyon rövid idő alatt. Az előző tanév befejezésétől az új tanév kezdetéig tartott a mintegy 47 millió Ft összköltségű beruházás, melyre 30 millió Ft támogatást kapott a VKTKT, melyhez az önerőt Pákozd Önkormányzata biztosította.

 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával , az Európai

Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.


Részletek