Hírek

Nyári tábor Pákozd 2014

Pákozd Nagyközség Önkormányzata ez évben is megszervezte a rászoruló pákozdi  gyermekek nyári táboroztatását. Sajnos idén a sok benyújtott pályázat miatt nem kaptunk támogatást, de önkormányzatunk, Takács János polgármester úr nagyon fontosnak tartotta, hogy a gyermekek maradandó élményekkel gazdagodjanak és eljussanak olyan helyekre is, melyekre a családok anyagi körülményei miatt nem nyílna lehetőségük. Ezért az idei évben önkormányzati forrásból, támogatásokból biztosítottuk a tábor megvalósítását. A tábor megvalósulása azért is volt lényeges, mert 28 gyermek számára teljesen ingyenes táborozási lehetőséget biztosítottunk.

Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a rászorulók ne csak a szociális ellátásokon keresztül érezzék a támogatásokat. A hivatal szakemberei, a családgondozó, védőnő, a körzeti orvos, a nagyközség pedagógusai sok energiát fektetnek abba, hogy ezeket a családokat szükség szerint segítsék mindennapi ügyeik intézésében, alkalmassá tegyék arra, hogy saját élethelyzetükön önmaguk is javítani tudjanak.              

            A tábor augusztus második hetében 28 gyermeknek nyújtott felejthetetlen élményeket. A gyermekek több mindennel is megismerkedhettek, emellett a teljes ellátásukról gondoskodtunk, figyelve a fejlődésükhöz szükséges  változatos és egészséges étrendre.

            A hétfői nap folyamán sport- és egyéb játékos programokkal, vetélkedőkkel kedveskedtünk a gyermekeknek.

            A keddi napon a Sobri Jóska Kaland- és Élményparkba látogattak el, ahol a gyermekek különféle ügyességi és szórakoztató játékokat próbáltak ki, mint például a csúszdák, vízi bicikli, Hámori Vár tízpróba, famászás, trambulin, drótkötélpálya. Hazafelé a Damniczki Cukrászda felajánlásából minden gyermek fagylalttal hűsíthette magát a nap végén, köszönet érte.

             Szerdán a rossz idő miatt az iskola tornatermébe lehetett a programokat megvalósítani, de a szervezők sok ügyességi játékkal és vetélkedőkkel, ajándékokkal tették szebbé az esős napot. Délutánra megérkezett a jó idő is, így ellátogattak a Capitol Lovardába, ahol a táborozók nagyon élvezték a lovaglást, köszönet érte.

             Csütörtökön a budapesti Csodák Palotájába látogattak el a táborozó gyermekek, ahol olyan élményekkel gazdagodhattak, ahol a tudományos jelenségek szórakoztatóvá, a fizika érthetővé válik. A kiállítótérben több mint százféle eszközzel próbálhatták ki képességeiket és tudásukat.

            Pénteken az agárdi Pop Strandon jártak,  water-jumpon játszottak, élvezték a napsütést és a gyönyörű látnivalót. A hét zárásaként Pákozdon egy hűsítő fagylalt mellett felelevenítették a hét történéseit.  

A gyermekeknek e napokban egy kis ajándékcsomaggal is kedveskedtünk, melyben táboros póló, képek, hűtő mágnes, és a táborról készült videó szolgáltatta az örömöt és a szép emlékek megőrzését a táborozó gyermekek számára. Mind a gyermekek, mind pedig a szervezők számára felejthetetlen élményt adott ez az egy hét, amelyet a világhálón https://www.youtube.com/watch?v=Qp9_wQJU80Y örökítettünk meg.

Köztisztviselői hivatásunk részének tartjuk, hogy tevékenyen részt vegyünk a településünkön élő hátrányos helyzetű családok segítésében, felzárkóztatásában. Ezért is öröm számunkra a tavalyi és az idei tábor sikere is. Ez motivál és erőt ad a további munkára, mert szeretetünkre nagyon sok szeretetet kaptunk a gyermekektől és hozzátartozóiktól.

Köszönöm a tábori hét alatt nyújtott munkáját: Bencs Ákos családgondozónak, Hiedl Eszter, Rothauszki Attila, Unger József köztisztviselőknek. Köszönöm a segítőkész szülők munkáját és segítségét, mellyel emelték a tábor színvonalát.

            Köszönöm a családok bizalmát, hogy gyermekeiket idén is ránk bízták egy hétre, Takács János polgármester úrnak és valamennyi támogatónak a tábor megszervezésére, lebonyolítására nyújtott támogatását, amellyel még szebbé tették a hetet a táborozó gyermekek számára.

 

Pákozd, 2014. szeptember 12.

                                                                                                                      dr. Varjú Mihály

                                                                                                                            aljegyző

Vissza