Hírek

Tájékoztató a „Nyári diákmunka” központi munkaerő piaci program indításáról

Tájékoztató a „Nyári diákmunka”

központi munkaerő piaci program indításáról

A programindítás indokai

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésre a 2013-2016-os években a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka” program tapasztalatait felhasználva a 2017. évben ismét meghirdetésre kerül a program.

2013-ban közel 16 ezer, 2014-ben 24,5 ezer, 2015-ben 27,4 ezer, 2016-ban 26,2 ezer nappali tagozatos diák nyári foglalkoztatását támogattuk a programmal.

2017. évben 25-30 ezer fő diák – változó időtartamú – foglalkoztatása várható a program keretein belül.

 

A program célja

A program ennek megfelelően – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.

A program továbbá lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítésére is.

A program célcsoportja

A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik:

16 – 25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok,
közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket,
foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehet.

A program elemei

Munkaerőpiaci szolgáltatások

A járási (fővárosi kerületi) hivatal foglalkoztatási osztálya a program keretében a közvetítést kérőként regisztrált diákok számára általános és a helyi sajátosságokra is kitérő munkaerő-piaci információt nyújt. Ezt követően a beérkezett munkaerőigények alapján az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével munkaközvetítést végez a legoptimálisabb elhelyezés érdekében.

A foglalkoztatást elősegítő bérköltség támogatás

A programban a diákok csak a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztathatóak, ennek megfelelően támogatás is csak munkaviszony keretében történő foglalkoztatáshoz nyújtható.

A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszony keretében történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 %-a kerül megtérítésre.

A program keretében legfeljebb 2 hónap időtartamra, maximum napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 120.750 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 95.625 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

A támogatás időtartama

A program 2017. június 19-től 2017. augusztus 31-ig tart. A program keretében kötelezettséget vállalni csak a 2017. július 1. - 2017. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet.

Tekintettel a program nyári időtartamára, áthúzódó kötelezettségvállalásra értelemszerűen nincs lehetőség.

A program megvalósítója

A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg.

A program forrása, költsége

A program keretében nyújtott támogatások forrását a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész 2017. évi központi kerete terhére. A program összköltsége 2,3 Mrd Ft.

A programtól várt eredmények

A program elsősorban preventív jelleggel kerül indításra, kifejezetten csak a nyári időszakra.

Várt eredmény: a fiatalok korai munkatapasztalathoz juttatása, munkajövedelem szerzés biztosítása, a munkasiker révén a jövőbeli inaktivitás megelőzése.

A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a területileg illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalnál érhető el.

 

                                                                                               Nemzetgazdasági Minisztérium