Hírek

Emlékhelyek napja

Emlékhelyek Napja 2017.

Katonai Emlékpark Pákozd

Programok 10.00-16.00 között

 

Az Emlékhelyek Napján a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely hadtörténelmünk bemutatását tűzte ki célul. Kiállításaink ezen a napon kedvezményes áron látogathatóak.

Mester és tanítványai címmel a Szunyoghy András grafikus- és festőművész vezette katonai alkotótáborban készült, honvédelmi témájú alkotásokból nyílik kiállításunk.

Ezt követően Dr. Szabó József János hadtörténész előadásában ’48-as katonadalokat énekelhetnek az érdeklődők és óránként verbunk táncok bemutatóját tekinthetik meg, citerakísérettel.

Egész nap a verbunk történetét, kialakulását, toborzó feladatát bemutató vetítés segíti a tánc megismerését.

A nap folyamán ’48-as ügyességi gyermekjátékokkal, Apródképzővel (a kicsiknek), Hadapród képzővel (a nagyoknak) várjuk a gyermekeket.

A nap folyamán kvízkérdéseinket helyesen kitöltők között 15.00 órakor sorsolást tartunk és azt követően 10 fő ingyenes, 1 órás Raptor lézerharc kalandban vehet részt a helyszínen.

Kalandos kedvű vendégeink kipróbálhatják magukat a Raptor lézerharcban is. A belépőjegy ára ezt a szolgáltatást nem tartalmazza, de ezen a napon kedvezményes áron vehető igénybe! A várható nagy érdeklődés miatt előzetes bejelentkezés szükséges a lézerharc programra, mely maximum egy órás igénybevételt jelent személyenként. Ára 1.500,-/fő/1 óra.

Bejelentkezés és időpont egyeztetés: foglalas@kempp.hu

Ezen a napon KEMPP NyíltnApp-ot tartunk, mely alkalmával kültéri digitális tárlatvezetőnk teljes információs tartalma díjmentesen elérhető az Emlékparkba látogatóknak!

Belépődíj: egységes, kedvezményes 600 Ft/fő áron

A programváltozás jogát fenntartjuk!